Majd Chuck hívta Seb-et, hogy leszállt a gépük, és mindjárt itt vannak, szóval felmentünk mi is a hotelbe. Mikor betoppantunk, már megvolt a hangulat :D David sikítozva futott Pierre elől, akin nem volt már nadrág (ezek miért meztelenkednek állandóan!? Lehet klausztrofóbiások, és bezárva érzik magukat a ruhájukba, vagy allergiásak a pamutra… vagy én nem tudom.) Jeff a földön ült egy nyitott bőrönd mellett, és dobálta ki belőle a cuccokat, Lily mellette guggolt.

- Srácok!- kiabáltam el magam- mi az isten történik itt? És hol van Chuck meg Melanie?

- Gyereket csinálnak!- közölte vigyorogva David, közben megállt, így Pierre beleütközött, és mind a ketten felborultak- uhh, ahh… Pierre, mekkora vagy már!?- nyögdécselt.

- Mi van David, neked is megjött a kedved a gyerekcsináláshoz?- nézett rájuk Lily.

- Igen Pierre, mekkora már, be se fér nekem, igen, jóó vagy, ne hagyd abba!- röhögött erre Jeff.

- Ti nem vagytok normálisak!- már a könnyeim is folytak.

- Mi is megyünk gyereket csinálni?- fordult hozzám Seb vigyorogva.

- Gyereket akarsz?- néztem rá ledöbbenve. Nem is vettem észre, hogy csend lett körülöttünk, és mindenki tekintete ránk szegeződött. Még Jeff is abbahagyta a cuccok szétdobálását.

- Majd igen- válaszolta.

- Akkor jobban teszed, ha valaki olyat keresel magadnak, aki szeretne gyereket szülni- mondtam neki grimasszal az arcomon.

- Miért, te nem akarsz babát?

- Nem- ráztam a fejem.

- Hát… akkor egyelőre nem lesz gyerekünk.

- Nem értettél meg azt hiszem! Én egyáltalán nem akarok!

- Nem beszélhetnénk ezt meg máskor, majd négyszemközt?

- Ezen nincsen mit megbeszélni szerintem. Nem akarok gyereket, és pont!- azzal otthagytam őket, bevágtam magam után a szobánk ajtaját. Seb nem jött utánam, de jobban is tette, mert kissé felzaklatott most ez a téma, nem tudtam volna vele normális hangnemben beszélni, max idegbeteg módon ordítozni. Egyáltalán nem akartam gyereket. Nem hiszem, hogy önző lennék emiatt, szegénynek milyen élete lenne? Az apja sosincs otthon, körbeutazza egy évben 3x a világot, az anyjának még rendes munkája, meg családja sincsen… ja, tuti szép gyerekkor lenne. Kicsit féltem, hogy Seb ebből még balhét fog csinálni, de akkor is ki akartam állni a véleményem mellett. Kettőnk életét is alig tudtuk összeegyeztetni, mégis hogyan illene bele ebbe a képbe egy gyerek? Sehogy! Pontosan úgy…   

- Hé csajszi, merre vagy?- hallottam Lily hangját a hátam mögött. Kinn álltam a teraszon, a korlátnak támaszkodva- nem válaszoltál, így helyetted megengedtem magamnak, hogy bejöjjek. Minden rendben?

- Nem tudom- sóhajtottam. Már némileg megnyugodtam, és Lily fejét különben sem állt szándékomban leordítani, csak seb-re voltam picit mérges, amiért ezt a gyerek témát felhozta. Elvégre, kb. 2-3 hónapja vagyunk csak együtt!

- Baba-para?

- Nézd, én nem szeretnék szülni. Önzőnek hangzik, de gondolj bele! Jeff is állandóan úton van, te is tudod, milyen ez.

- Persze hogy tudom. De szerintem ez nem számít. Shirley, szeretitek egymást, és ez egy olyan dolog, ami mindent képes megoldani.

- Gondolod?

- Tudom- mosolygott.

- Oké, lehet hogy szeretjük egymást, de ettől még nem akarok gyereket.

- Miért? Nekem ne mond azt, hogy emellett az életvitel mellett nem lehet, bla bla… neked valami más bajod van.

- Igen, eltaláltad. Több kérdés is felmerült bennem a dolog kapcsán- sóhajtottam.

- Éspedig?

- Most komolyan, te el tudnál engem képzelni anyának? Szerintem totál béna lennék, tuti fejre ejteném párszor a kölyköt.

- Legalább hasonlítana az apjára- röhögött Lily, mire én csúnyán próbáltam nézni rá, de nem ment, mert szerintem is vicces volt, amit mondott-, de a tréfát félre téve, emiatt nem kell aggódnod. Majd belejössz, a második gyereknél már semmi gond nem lesz!

- Második gyerek!? Lily, én elsőt sem akarok!

- Nem rábeszélni akarlak, csak rájönni, hogy miért nem.

- Mert pocsék anya lennék.

- Nem- ingatta a fejét- van még valami. Látom a szemedben. Félsz valamitől!

- Hogy a pokolba ismertél ki ennyire!?

- Tehát igazam van!- mosolygott diadalmasan- ki vele!

- Rendben…- sóhajtottam- tudod Lily, soha senkinek nem meséltem a családomról. Nem sajnáltatni akarom magam, de az én gyerekkoromhoz képest a pokol valószínűleg egy kellemes hely lehet. A szüleim állandóan veszekedtek, szörnyű volt éjjelente az ágyban forgolódni, és az ordítozásukat hallgatni… majd az apám szerencsejáték függő lett, mire az anyám válaszul erre elkezdett inni. Ekkor döntöttem el, hogy férjhez se megyek soha, nem hogy gyerekem legyen!- ekkor közbe akart szólni, de leintettem- várj, még nem fejeztem be. Az egyetlen egy vigaszom a bátyám volt. 4 évvel volt idősebb nálam, és mindent neki köszönhetek. Megígértette velem, hogy ha felnőttek leszünk, szép családunk lesz mindkettőnknek, vasárnaponként együtt ebédelünk majd, és a gyerekeink együtt fognak játszani, és felnőni, olyan boldogságban, békében és szeretetben, ami nekünk sosem adatott meg… Jake lett volna az egyetlen, akiért képes lettem volna semmissé tenni az elhatározásomat. De ő a 20 éves kort is alig érte meg. Meghalt egy autóbalesetben- itt már nem bírtam visszafojtani a könnyeimet- hogyan lennék képes én így gyerekeket nevelni? Minden nap csak Jake járna a fejemben, hogy ő nem valósíthatta meg azt, amit együtt terveztünk, én pedig igen… nem tudnám elviselni!

Lily nem felelt semmit, csak átölelt, és a hátamat simogatta, amíg sírtam.

- Sajnálom-, szipogtam- nem akarom sajnáltatni magam, de…

- Semmi baj, nyugodj meg- törölte le a könnyeimet- tudod, valahol megértelek, de valahol nem. Nem ezt akarná ő is? Hogy boldog legyél, és megvalósítsd a közös álmotokat?

- Nem vagyok elég erős hozzá. Nem tudnám megtenni- ráztam a fejem.

- Nem is egyedül kell végigcsinálnod, hiszen itt van Seb! Szerintem csodálatos szülők lennétek, de ez a te döntésed. Nem is mondok többet. Örülök, hogy megbízol bennem annyira, hogy ezt elmondtad.

- Persze hogy megbízom benned- mosolyogtam-, de arra szeretnélek kérni, hogy a srácok ne tudják meg. Még Jeff se!

- Ha megkínoz, akkor se mondom el neki! A végsőkig kitartok!- vigyorodott el, mire én is elnevettem magam.

- Hé, minden rendben?- jelent meg Jeff.

- Persze!- fordult felé mosolyogva Lily, és én is bólogattam.

- Biztos?- nézegette Jeff a sírástól vörös szemeimet.

- Ne faggasd őt!- ugrott elém Lily- és én se mondok el egy szót se, ha megkínzol, akkor se!- jelentette ki, Jeff meg nézett ránk, mint a hülyékre, mert nem igazán értette, hogy miről van szó.

- Oké… én igazából csak azt akartam megkérdezni, hogy elmegyünk-e kajálni, meg a partra fürdeni?

- Mehetünk- bólintottam. Majd mindannyian készülődni kezdtünk, én rendbe hoztam az arcom, hogy ne látszódjanak a sírás nyomai.

- Kicsim!- jelent meg aggódva Seb- ne haragudj, nem akartam, hogy ebből balhé legyen! Ha nem szeretnél gyereket, akkor…

- Semmi baj, de ne beszéljünk erről most kérlek!

- Ahogy szeretnéd- hagyta rám- kész vagy, mehetünk?

- Persze- bólintottam. A nappaliba kilépve muszáj volt elnevetnem magam. Jeff bőröndje még mindig ugyan ott volt a földön, a cuccok szétszórva. Pierre a kanapén terpeszkedett, gatya ugyan már volt rajta, de most a póló tűnt el róla.

- Pierre, mi lenne, ha egyszer, csak egyszer sikerülne felöltözve találnom téged!?- kérdeztem tőle röhögve.

- Csoda- közölte erre Chuck.

- Mi van, ti meg befejeztétek a gyerek-gyártást?- fordult hozzá Pierre.

- Oké, le lehet szállni róluk, induljunk!- mondtam, és a kis csapatunk, röhögve, viccelődve, egymást ugratva, megindult… imádtam őket, így ahogy vannak! El sem tudtam hinni, hogy ennek én is a része lehetek, egyszerűen boldog voltam!