20. rész:

Az ágyon ültünk, nekem a torkomban dobogott a szívem, éreztem, hogy Seb épp azon gondolkodik, hogyan szedje ki belőlem a Pierre-rel való vitám témáját.

- Minden rendben?- méregetett.

- Persze- a hangom magasra szökött, és én is éreztem, hogy mennyire nem hihető.

- Azt akarod, hogy újra megkérdezzem, vagy tényleg ilyen pocsékul hazudsz?

- Azt hiszem, a második- vallottam be, és csak remélni tudtam, hogy nem firtatja tovább.

- Szóval akkor nem akarod, hogy tudjam, hogy mi történt köztetek Pierre-vel- ez inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek. És azt is tudtam, hogy meg fog sértődni, ha ezt most nem mondom el. Azt pedig nem bírtam volna ki.

- Nézd- nagy levegőt vettem- nem én tehetek róla, hogy Pierre azzal vádol, hogy hazudok önmagamnak és mindenki másnak, mert nem vele vagyok.

- Ezt mondta?

- Ez volt a lényege- bólogattam megszeppenve, mert láttam hogy Seb-ben megy fel a pumpa.

- De ezen ne húzd fel magad kérlek!- tettem hozzá gyorsan.

- Csak két dolgot akarok tudni- mondta tettetett nyugodtsággal- bántott, vagy tett olyat, amit te nem akartál?

- Nem- feleltem- és mi a másik?

- Biztos vagy benne, hogy egy kicsit sincs igaza?- nézett a szemembe.

Az ajkamra forrt a szó, és nem tudtam semmit kinyögni. Visszaemlékeztem az érzéseimre, a szívem a torkomban dobogott.

- Ez a hallgatás válasz volt mindenre- szólalt meg egy kis idő múlva. Szó nélkül felállt, majd kisétált.

Sikítottam volna legszívesebben. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Sikerült mindkettőjüket egyszerre megbántanom. Kisétáltam a szobából, le a lépcsőn. Pierre a nappaliban volt, de ügyet se vetett rám. A szememet szúrták a könnyek, de elhatároztam, hogy nem látnak sírni. Időre volt szükségem. Rendezni a gondolataimat magamban, mert így csak hülyítem az embereket és magamat is.

Kiléptem a házból, megcsapott a forró, párás levegő, de igazából jól esett. Elindultam a part mentén, és engedtem, hogy a könnyeim végigperegjenek az arcomon. Nem lett jobb ettől semmi, de megkönnyebbültem.

A gondolataim értelmetlenül, megmagyarázhatatlan átmenetekkel cikáztak össze vissza. De most erre volt szükségem. Nem bírtam értelmesen gondolkodni.

Kis idő múlva sikerült megnyugodnom picit. Letöröltem a könnyeimet, és igyekeztem összegezni a dolgok állását:

Itt vagyok Ausztráliában 5 sráccal, akikhez jóformán semmi közöm, de imádom őket már most. Ja és azt is hozzá kell tenni, hogy híres rock sztárok. Ez eddig még talán nem is annyira rossz. De a bonyodalmak itt kezdődnek. Az öt közül két srácot jobban bírok a kelleténél, és úgy tűnik, ezzel ők is így vannak. De ezzel mindkettőjüket megbántottam, és most itt ülök a tengerparton a forró homokban, és kétségbeesetten keresem a megoldást, hogy hogyan is engesztelhetném ki őket. Csak annyi a gond, hogy nem igazán találom…

Végül úgy döntöttem visszamegyek, hátha szóba állnak velem. De nem igazán lepődtem meg, amikor egyikük se tette. Igazuk volt, csúnyán megbántottam mindkettőjüket. Jeff, Chuck és David persze próbálták enyhíteni a hangulatot egész nap, de estére megunták, mert nem sok mindent értek el.

A srácok elmentek este bulizni, de nem együtt, mert harag volt. Pierre Daviddel, Seb pedig Chuck-al.

Én kinn üldögéltem a terasz lépcsőjén, ananászt eszegetve, közben a naplementét nézve, mikor Jeff kilépett az üvegajtón.

- Mi van kislány?- ült le mellém.

- Nézd Jeff- sóhajtottam- én nagyon bírlak, és irtóra jófejség volt tőled, hogy itt maradtál, amikor mindenki lelépett, mert valószínűleg már a jelenlétemet is képtelenek elviselni, de igazán nem kellett volna. Azzal meg pláne ne fáradj, hogy még szóba is állsz velem.

- Hát te hülye vagy- a hangsúly nem igazán olyan volt, mint amire számítottam volna. Meglepetten az arcára pillantottam; mosolygott.

- Igen, ezt én is érzékeltem abból, hogy jól elbasztam a dolgokat- értettem vele egyet.

- Átmeneti állapot- bíztatott.

- Tudod, ha összetörsz egy vázát, nem kezded el összeragasztgatni a cserepeket, mert csak megvágod vele a kezed.

- Szóval, mit akarsz tenni? Lelépsz?

- Megtenném, de egy árva centem sincs, repülőjegyet pedig nem osztogatnak ingyen.

- Tényleg nem- jegyezte meg vigyorogva.

- Talán megkérhetném Wendy-t, hogy küldjön egy kis pénzt- gondolkodtam hangosan.

- Talán- értett egyet- de a hétvégéig nem megy gép Kanadába- tette hozzá még mindig mosolyogva.

- Áruld már el, mi a fenének örülsz ennyire?- szemrehányás akart lenni részemről, de nem igazán úgy hangzott.

- Nem akarom hogy elmenj- jelentette ki egyszerűen- és szerintem ezt nem kéne annyiban hagynod.

- Akkor mit kéne tennem szerinted?

- Először is, döntened kéne- váltott komolyra.

- Nem kérdés!- vágtam rá anélkül, hogy egy percig is elgondolkodtam volna- Pierre-t bírom, és nagyon jól néz ki, de nem hiszem, hogy összeillünk. Viszont amikor Seb-bel vagyok, az teljesen más.

- Első pont kipipálva! Látod, megy ez!- mosolygott.

- Mi a következő?- kérdeztem sóhajtva, de már én is elmosolyodtam. Bár sejthettem volna, hogy korai volt a fellélegzés, mert még csak most jön a rázós része a dolgoknak. 

- Beszélned kell velük. Pierre-el és Seb-bel is.
- Ez már nem ilyen egyszerű- tört le rögtön a hirtelen jött jókedvem.

- Tudom, de muszáj-, nézett rám együtt érzően.

- Holnap beszélek velük- bólogattam-, már ha szóba állnak velem egyáltalán- tettem hozzá kételkedve.

- Helyes!
- Köszönöm Jeff!- öleltem meg. Nem igazán voltam barátaim, és őt is még csak alig ismertem, de annyira jól esett, hogy törődik velem.

- Akár hiszed, akár nem, mi eléggé megszerettünk. Még akkor is, ha az elején kissé döcögősen indult a kapcsolatunk.

- Ezt jó hallani. És még egyszer bocsánat az akkori viselkedésem miatt.

- Már meg van bocsájtva. Na de elég a hálálkodásból, meg a nyálas jelenetekből, menjünk inkább fürdeni a tengerbe!- már kezdett kissé aggasztani, hogy Jeff ennyire komoly, de most ismét önmaga volt :D felkapott, hiába tiltakoztam hol visítva, hol nevetve, és a víz felé futott velem. A nap már lement, de a tenger kellemes meleg volt. Egymást fröcsköltük, meg nyomkodtuk a víz alá, nagyon elvoltunk. Hajnali egyig pancsoltunk, akkor meguntuk, és bementünk lemosni magunkról a sót.

Épp a nappaliban üldögéltünk, amikor zajt hallottunk a ház elől. Megismertem Pierre hangját, és görcsbe rándult a gyomrom.

- Most úgyse tudsz beszélni vele. Részeg- közölte Jeff tárgyilagosan. Úgy látszik, észrevehette a reakcióm. Bólintottam, de a tekintetem az ajtóra szegeződött. Pár perccel később Pierre belépett, Daviddel a nyomában.

- Szia Jeff- köszönt Perre. Na igen, pont valami ilyesmire számítottam, hogy őszinte legyek.

- Nem kéne ennyire bunkónak lenned- szólt rá Jeff parancsolóan.

- Annyira vagyok bunkó, amennyire akarok, és azzal, aki megérdemli- villant rám a tekintete.

Auu, ez azért fájt :/ még ha megérdemlem, akkor is.

- Állíts magadon!- vett a védelmébe Jeff. A hangja nyugodt volt, de kemény.

- Hagyd- sóhajtottam- megbántottam, rendben van, hogy haragszik rám emiatt.

- Talán ha bocsánatot kérnél…- nézett rám Pierre.

- Elárulnád hogyan, ha nem állsz szóba velem?!

- De most is beszélgetünk.

- De részeg vagy.
- Te meg csini.

- Most ez hogy jön ide!?- forgattam a szemeimet.

- Azt hittem, most olyan dolgokat sorolunk fel, amiknek semmi köze egymáshoz- támaszkodott meg, hogy ne boruljon fel.
- Nézd Pierre- mentem oda hozzá- én szeretném ezt tisztázni. De részeg vagy. Ha meg is beszéljük ezt most, jó esély van rá, hogy holnap semmire nem fogsz emlékezni. Gyere, segítek felmenni- fogtam meg a karját. Nem igazán tiltakozott.
- Segítsek?- nézett rám Jeff.
- Szerintem megáll a lábán, csak némi támogatásra van szüksége- mértem végig Pierre-t, aki enyhén zavaros tekintettel bámult maga elé. Régebben, a nehéz időszakokban én magam is sokszor kerestem a piában a megoldást… kevés sikerrel, meg kell mondjam. Szóval tudtam, hogy mi kell most neki.
- Rendben- vont vállat Jeff- azért szólj, ha nem boldogulsz vele.

Bólintottam, és a lépcső felé kezdtem terelgetni Pierre-t. Ahogy felértünk, megtorpant.
- Rosszul vagy?- simogattam meg a hátát.  Nem válaszolt, de a tömény alkoholszagból ítélve, ami áradt belőle, úgy gondoltam elég sokat ivott ahhoz, hogy baj legyen, ha nem hányja ki. Letelepedtünk a fürdőbe, meg hoztam neki egy pohár vizet. A kád szélén ültem, Pierre a földön (biztonság kedvéért a wc közelében), a fejét az ölembe hajtva. A hátát simogattam, és hallgattam ahogy veszi a levegőt. Egyre egyenletesebben, és lassabban, majd végül elaludt.
Később Jeff nézett be az ajtón.
- Legalább kihányta?- kérdezte sóhajtva.
- Nem- ráztam a fejem-, de egy kis másnapot leszámítva, rendben lesz.
- Szerintem tegyük be az ágyba- jött oda, és Pierre egyik karját a nyakába vette.
- Rendben- vettem a nyakamba én is a másik karját, és ketten valahogy bevittük a legközelebbi szobába. Az éjjeliszekrényre tettem neki vizet, meg aszpirint. Gondoltam jól jön majd reggel…

Úgy döntöttem alszom én is, hiszen holnap vár rám két nehéz beszélgetés… már ha a srácok szalonképes állapotba kerülnek addigra :D