Próbáltam emlékeztetni magam arra, hogy egyelőre még élek, és levegőt is kéne vennem. Nem ment. Ja és hogy miért mondom ezt? Csak azért, mert ezek után, tuti pokolra jutok, vagy nem tudom, de ez a minimum. Seb felajánlotta, hogy legyünk őszinték, és nekem mi volt a válaszom? Hogy ne legyünk. Éljünk a kis hazugságunkban, ringassuk el a lelkiismeretünket azzal, hogy a másik is bűnös. Habár el nem tudtam képzelni, hogy ő mit követhetett el, amire feltételezései szerint ilyen hevesen reagálnék. De nem érdekelt. Biztonságban van a titkom, és amíg ez így van, tart a tündérmesém… és hogy aztán mi lesz? Nos, ezzel majd talán ráérek akkor foglalkozni!

Miután úsztunk egyet, és megnéztük a naplementét, úgy döntöttünk megnézzük hogy a srácok életben vannak-e még.

- Na mi van, együtt vagytok már végre?- vigyorgott ránk David, mikor kézen fogva beléptünk.

- Nem úgy nézünk ki?- Seb.
- Az nem számít- legyintett Jeff- eddig is úgy néztetek ki.

- Hát, most már akkor nem csak úgy nézünk ki!- karoltam át boldog mosollyal Seb nyakát.

- De jó, most nézhetjük ahogy itt nyálaztok állandóan… remek!- Chuck röhög.

- Nem, igazán nem kell örüli annak, hogy boldogok vagyunk…- Seb.

- Vicceltem te idióta!

- Tudom- nevetett már Seb is.

- Bontsunk pezsgőőt!- kezdett el David ugrálni meg tapsikolni, mint egy ovis.

- Megint csak a pián jár az eszed neked is. És különben meg mióta kell indok ahhoz, hogy igyunk?- jelent meg Pierre két üveg pezsgővel.

- Megszólalt a legnagyobb alkoholista- Seb.

- Megtennéd, hogy befogod a száját? Mert ha én teszem, annak nem fog örülni…- fordult hozzám Pierre.

- Örömmel- vigyorogtam rá.

- Naaa, nem. Nincs nyálazás. Ünnepelünk- vonszolt el Chuck Seb mellől.

- Éjszakai fürdőzés?- javasolta Pierre.

- Simán!- rohant ki a házból Jeff, és menet közben ledobálta a ruháit magáról, egy szál alsóban rohant a víz felé, a többiek meg követték a példáját, és Chuck engem is ráncigált. (persze nem erőszakosan, csak próbált rávenni, hogy menjek én is)

- Vetkőzz!- mondta nekem nevetve.

- Na de…- háborodtam fel, de nem hagytak időt, hogy befejezzem a mondatot.

- Ha nem akarod, hogy ruhástul vágjunk bele a tengerbe, jobban teszed- kapott fel vidáman Pierre.

- Ki mondta, hogy akarom hogy belevágj a tengerbe?

- Bocs, ez nem opció!- David nevet.

Nos igen… tényleg nem volt az :D

- Ti hülye álatok!- jöttem fel köhögve-röhögve a víz alól.

- Jobb, ha megszokod!- állított talpra Jeff- azért jól vagy?- kérdezte meg röhögve, miközben a többi srác egymást dobálta be a vízbe :D

- Végülis, csak 5 liter sós vizet nyeltem be, de amúgy tökéletesen, soha jobban!

- várj!- csillant fel a szeme, én meg már rosszat sejtettem. Lemerült a víz alá, én meg csak annyit éreztem, hogy valami hozzáér a lábamhoz.

- Tegyél leee!- sikítottam rémülten, ugyanis Jeff a nyakába vett :D

- Dehogy teszlek- közölte nevetve, mit sem foglalkozva azzal, hogy püfölöm a fejét. Majd a többiek is egymás nyakába másztak, Seb Chuck-éba, David-et pedig Pierre vette föl. Elkezdtük lökdösni egymást, versenyeztünk hogy ki tud tovább fennmaradni. David-el közösen lelöktük Seb-et, majd Jeff megbotlott, vagy valaki elgáncsolta, így aztán én is leborultam.

Igaz, az este folyamán többször is majdnem megfulladtam, vagy azért, mert nyeltem egy csomó sós vizet, vagy éppen a röhögéstől. De jól éreztem magam! Olyan jól, ahogy már nagyon régóta nem. Ezek a srácok színt vittek megint az életembe. Azok után, hogy a szüleim kidobtak, a bátyám meghalt, és annyi mindenen átmentem… itt és most, velük boldognak éreztem magam!

Az idő szinte észrevétlenül telt, már 4 napja itt voltunk Ausztráliában. A kanadai sajtó kezdett megnyugodni, Patrick elsimította a srácok körüli botrányt, mielőtt még igazán kitörhetett volna. De azért egy interjút még adniuk kell majd, meg folytatniuk kell a koncerteket. Épp ezért lassan el kellett gondolkodni azon, hogy haza induljunk, és nem voltunk túl boldogok, mikor ezzel szembesítettek minket…

A nappaliban üldögéltünk, ebéd után voltunk, szóval mindenki punnyadt, én Seb ölében feküdtem, Pierre valamit énekelgetett halkan, mindenki elvolt valamivel. Majd Chuck telója csörrent meg.

- Hello Pat- vette fel- oh… igen… aha… mikor?... értem… persze… szerintem holnap… mikor megy gép?... ugh, később nincs?... értem… majd hívlak, ha hazaértünk… rendben, cső haver- majd letette.

- Ugye nem azt mondta, amire gondolok?- David.

- De igen, mennünk kell haza holnap- bólintott szomorúan Chuck.

- Én mondjuk egy sonkás pizzára gondoltam, de mindegy…- jelentette ki David tök komoly arccal, mire mindannyian elkezdtünk röhögni. Imádom, hogy mindig bedob valami poént, mikor normál esetben semmi kedvem nem lenne nevetni.

- Na, de komolyra fordítva a szót- szólalt meg Chuck- hajnali 4kor indul a gép. Nincs később, és különben is, délután 3kor interjút kell adnunk.

- Mondd hogy montreali idő szerint- grimaszolt Seb- akkor talán még lenne pár óránk aludni otthon.

- Gondolom hogy aszerint- vont vállat Chuck- Pat biztos számolt ezzel. Meg le is foglalta a repülőjegyeket.

- Hát, ennyi volt a vakáció- sóhajtott Pierre- elviseltem volna még pár napot itt.

- Majd megkérjük David exnőjét, hogy balhézzon megint- javasolta Jeff- és akkor megint le kell lépjünk. De mit szólnátok mondjuk most Dél-Amerikához? Vagy nekem Japán is megfelelne.

- Oké, menjünk Dél-Amerikába!- ragyogott fel Chuck arca.

- Melanie is nemsokára jön haza Brazíliából, kitartás haver!- veregette meg a vállát David.

Majd mindenki elment pakolni. Idefelé sokkal egyszerűbb volt, hogy nem volt semmi cuccunk… :D bár az idefele úttal ellentétben most legalább senki nem volt haragban senkivel, és ez egyértelműen jó volt.