Leintettem egy taxit, betettem a bőröndöm, majd beszálltam én is.

- A reptérre, legyen szíves!- mondtam a taxisnak, miközben azon törtem a fejem, hogy hová is akarok utazni. Eleinte New York volt tervben, de mivel ezt Pierre-nek is megmondtam, el kellett vetnem az ötletet. Ezek még oda is képesek lettek volna utánam jönni… tehát, úti cél nélkül maradtam. Maradjak Amerikában? Végülis, bárhová mehetek a világon… London, Amsterdam, Párizs, Barcelona, Róma, Bukarest, Rio, Melbourne, Tokió, Hawaii… hogy csak egy párat említsek. Annyi helyre mehettem volna, mégis azon kaptam magam, hogy sehová nem akarok elutazni. A taxi megállt, fizettem, majd mikor kiszálltam, a sofőr utánam szólt.

- Hé, várjon csak, maga nem annak a gitárosnak a sztriptíz táncos barátnője?

- És mi lenne akkor, még ha az is lennék!? Mi köze van ahhoz magának? Mindenki hülye ebben a rohadt városban? Az ember már nem mehet ki anélkül a reptérre, hogy ne vájkáljanak a magánéletében!? Hát, tudja mit!? Kapja be!- azzal bevágtam a kocsiajtót, és sarkon fordultam, az meg csak nézett utánam, hogy mi a bajom. Megálltam a tábla előtt, ahol a járatok vannak feltűntetve. Ideje volt eldöntenem, hová is akarok utazni. A legközelebb induló gép Ausztráliába ment… oda nem akartam menni, minek kavarjam fel az így sem nyugodt lelkem a sok emlékkel, ami oda fűz. A következő repülő New Yorkba, hát oda se akartam menni.

- Kalifornia?- akadt meg a szemem a következő kiíráson- tökéletes!- motyogtam elégedetten, majd elindultam, hogy megvegyem a jegyem. Mindent elintéztem, de még volt 20 percem, mielőtt a beszállást meg lehetett kezdeni, így leültem a váróban. Úgy éreztem, mintha Montreal összes boldog párocskája pont ott gyűlt volna össze, mindenhol csak szerelmeseket láttam. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy a hányinger kerülgessen a sok smároló emberke látványától.  Majd megszólalt a hangosbemondó, tájékoztattak, hogy a Kaliforniába induló járatra meg lehet kezdeni a beszállást. Sóhajtva felálltam, és a belépőkapuhoz sétáltam. Amíg a sorban álltam, eltűnődtem, hogy mit is fogok kezdeni én magammal Kaliforniában.

- Jó napot kívánok, elkérhetem a beszállókártyáját?- zökkentett ki a gondolataimból egy hang.

- Természetesen!- nyújtottam oda neki.

- Rendben van, jó utat kívánok!- mosolygott rám.

- Shirley, várj!- hallottam meg a hátam mögött egy ismerős hangot. Nem, ez nem lehet igaz!- estem kétségbe. Rohanni szerettem volna, de megdermedtem a döbbenettől. Mégis hogy a frászba talált meg, Montreal-nak két reptere is van, ennyi szerencsém sincsen, hogy pont a másikra megy, hogy megállítson!?

- Nagyon szépen kérlek, ne menj el!- ért oda lihegve- szükségem van rád! Szeretlek téged!
- Késő Seb, túl késő!

- Már hogy lenne? Soha nem késő, gyere velem haza, és megbeszélünk mindent, és megint olyanok lesznek a dolgok, mint ezelőtt az egész cirkusz előtt!

- Már akkor is hazudtál nekem…

- Egy szavam se volt hazugság, nálad jobban senki nem tudja, hogy mit érzek!

- Ezt nem tudják máshol megbeszélni? Feltartják a sort!- szólt ránk a nő, akik a beszállókártyámat elkérte az imént.

- Nem!- fordultunk oda hozzá egyszerre Seb-el.

- Együtt megoldunk mindent, te is tudod!- húzott magához Seb. Még mindig hezitáltam. Sok kockázatot vállalnék, ha vele maradnék, de ismét olyan boldog lehetnék…

Közben egész kis tömeg gyűlt körénk, akik eddig lélegzetvisszafojtva bámultak.
- Csókot! Csókot! Csókot!- kezdték el kántálni a körülöttünk álló emberek. Félve Seb-re pillantottam, ő rám mosolygott, és felém hajolt, majd az ajka az enyémre tapadt…

De én nem akartam ezt! Mármint, nem a csókját, azt mindennél jobban akartam… de ha most megadom magam neki, azzal elveszik minden reményem, hogy valaha is újra arra az elhatározásra jussak, hogy lelépek. És én nem akartam ezt az életet, az újságok címlapján virítani, egyszerűen nem, és kész!

- Sajnálom!- suttogtam neki, majd elhúztam a fejem, kibújtam az öleléséből, és átrohantam a kapun, még egyszer visszapillantva a vállam fölött. Az a csalódott arc… leírhatatlan, ahogyan a kusza érzelmek tükröződtek rajta, és mégis, a csalódottság milyen tisztán kirajzolódott rajta… örökké beleégette magát a lelkembe, és tudtam, hogy örökké fog gyötörni. De meg sem álltam, amíg fel nem szálltam a repülőre. Lehuppantam az ülésbe, és hagytam, hogy végigcsorogjanak a könnyek az arcomon. Behunytam a szemem, de egyre csak Seb csalódott, elgyötört arcát láttam magam előtt, a csókja még ott égett az ajkamon…

Megszólalt a hangosbemondó, arra kérve az utasokat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket, mert megkezdjük a felszállást. Majd a repülő megindult, és éreztem, hogy emelkedni kezdünk. Tudtam, innen már nincs visszaút… kibámultam az ablakon, és igyekeztem kiüríteni az agyamat. Több, kevesebb sikerrel. Nem akartam semmire se gondolni… az egyetlen dolog, amire tudtam volna, az túl fájdalmas volt. De sehogy sem tudtam kiverni a képet a fejemből, ahogy Seb bámul utánam…

Lehet, hogy túlreagáltam ezt az egészet? Lehet. De azt hiszem, ez késő bánat. Még ha nem lennék úton Kalifornia felé, akkor se hiszem, hogy szóba állna velem, szóval tökéletesen mindegy. Én nem akartam megbántani őt, és nagyon sajnáltam, hogy így sikerült. Sőt, nem csak róla szólt ez a dolog, Wendy sem volt boldog attól, hogy eljövök, és talán a srácok sem… de ebben nem voltam biztos, lehet, hogy inkább csak örülnek, hogy mínusz egy problémaforrás…

- Szabad ez a hely itt?- zökkentett ki az önmarcangolásomból valaki. Nem, hát ez nem lehet… tuti csak hallucinálok, tisztára meghibbantam! Felpillantottam, de nem a képzeletem játszott velem, tényleg Seb állt ott.

- Persze…- nyögtem ki. Leült mellém, és felém fordult. Vártam, hogy mondjon valamit, de nem tette.

- Mért jöttél utánam?- kérdeztem halkan- meg se fordult a fejedben, hogy nem akarom?

- Hogy őszinte legyek, nem- vallotta be, és egy pici mosoly játszott az ajkán.

- Akkor tévedsz!- remegett a hangom, de nem is számítottam másra. Sosem hazudtam valami ügyesen…

- Nem tévedek-, jelentette ki magabiztosan- tudom, hogy szeretsz. Abban a csókban benne volt minden, Shirley! Ezt akartam elérni… egy utolsó csókot. Ha visszautasítottál volna, akkor nem jöttem volna utánad. De ha tudom, hogy szeretsz, és én is téged, hát bolond lennék hagyni, hogy kisétálj az életemből!- majd szenvedélyesen megcsókolt.