14. rész.

Majd fogtunk taxit, mert Melbourne-től kicsit távolabb volt az a hely, ahol a szállás volt, mert nyugis helyet akartak a srácok.

- Oké, ez vicces volt!- rötyögött Jeff, mikor már a tengerparton sétáltunk az apartmanjaink felé.
- Imádok cuccok nélkül utazni, nem kell cipekedni!- Pierre.
- Egyszer poén… elmondhatjuk h ezt is megcsináltuk- Dav.

- Igen… egy újabb jó sztori- nevetett Chuck is.
- Hogy-hogy?- én.
- Rengeteg hülyeséget csináltunk mi már így együtt…- magyarázta Seb- van már egy-két vicces, őrült, és pár „a legrosszabb rémálmomba se jöjjön elő újra!” történet is…
- Mint például 3 héttel ezelőtt, ugye Seb!?- nézett rá sokatmondó pillantással Pierre.
- Az nem 3 hete volt, és igen, az pont egy ilyen volt, miért kell felhozni?!- Seb hirtelen ideges lett, és nem igazán értettem hogy miért.  
- Oké, mi lenne ha inkább a múltkori turnét mesélnénk el, amikor David a fürdőben hagyta a pengetőjét, és átkutatta az egész lakosztályt, meg minden, és utána, azt elmesélte a színpadon??- javasolta Jeff, mert ők ugye tudták hogy a fogadásról van szó.
- Még 4 napod van…- súgta oda Pierre Seb-nek, de nem hallotta senki.
- Itt vagyunk!!- jelentette be Chuck, mert ugye ő intézte a szállást.
- Oh! Ez nagyon jól néz ki!- tátottam a szám- imádom ezt a helyet, már most!- mondtam tök lelkesen.
2 aranyos faház volt, körülötte mindenhol pálmafák, szóval jól le volt védve a hely a kíváncsi szemek elől, kb. saját dzsungelünk volt.

És nem messze pedig ott volt az óceán, gyönyörű kéken ragyogott a napfényben.
Mesébe illő volt a hely, az egész annyira varázslatos… Seb átölelte a derekamat, én meg a vállára hajtottam a fejem. Túl szép volt minden ahhoz, hogy most odébb toljam, és különben is… nem nagyon akartam ezt megtenni…

- Ok, bemegyünk körülnézni, vagy itt fogunk állni egész nap!?- Pierre. 

- Persze, menjünk!!- David rohan.
az összes srác beszaladt, csak mi maradtunk még ott Seb-el.
- Gyere, nézzük meg mi is, mert elfoglalják a legjobb szobát!- mosolygott rám, majd kézen fogott, és magával húzott.
- Nekem mindegy, csak ágy legyen…- motyogtam, a szemem már félig lecsukódott.
Beléptünk az egyik házba, ahol kókusz, fa, és a sós tengeri levegő illata keveredett, kellemes hűvös és félhomály volt. Az alsó szinten egy konyha, nappali és fürdőszoba volt, fent pedig 2 szoba meg mindegyikhez saját fürdő.

Mikor felértünk, a srácok épp nagyban vitáztak, hogy ki kivel melyik szobában alszik majd.

- Na, megöltétek már egymást, vagy még csak ott tartotok, hogy „neem, nem alszom xy-nal, mert sikít, vagy beszél álmában, vagy büdös, stb…”?!- érdeklődött Seb unottan.
- Hát ez az srácok, meg kéne férnünk!- jelentette ki Pierre.
- Tudjátok mit?- fordultam feléjük- én most itt- mutattam a hozzám legközelebb eső ajtóra- lefekszem aludni, és SENKIT nem akarok magam mellett találni, amikor felébredek!
- Akkor gyorsan bújj majd be az ágy alá, Seb!- rötyögött David.
- Nem kértem a poénos megjegyzéseidből- magam sem értettem, miért, de felhúzott ez a beszólás.
- Héjj hercegnő, nem kell itt bunkózni!- Jeff.
- Bocs ha sértem az érzékeny rózsaszín lelked- én flegmán.
- Nem Jeff lelkéről van szó, de most mivel érdemeltük ezt ki?- Seb.
- Igen. Elhoztunk ingyen nyaralásra. Ez minden rajongónk álma- Pierre.
- Csak tudod Pierre, kettő bökkenő is van a dologban! Egy: nem vagyok a rajongótok! És kettő: kértem egy szóval is hogy hozzatok ide? Nem! Idehoztatok? Igen! Akkor hadd ne ugorjak ki a bőrömből örömömben, oké!?
- Azt hittem ezen már túl vagyunk!- nézett rám Seb.
- Hát nem vagyunk!
- Esküszöm, nem értelek! Kibírhatatlan vagy!- vágta a fejemhez Pierre.
- Én? Én vagyok kibírhatatlan? Na jó, nekem ennyi elég is volt a nyaralásból!- indultam lefelé a lépcsőn.
- Shirley!- kapta el a karomat Seb- gondolkozz már kérlek, hová akarsz menni!?- mivel nem válaszoltam, folytatta- gyere és aludj rá egyet, és ha holnap is úgy gondolod, hogy nem akarsz itt maradni velünk… khm… velem, akkor kiviszlek a reptérre. Jó?
- És ki mondta, hogy mi akarjuk, hogy maradjon?- Jeff.
- És ki mondta, hogy én akarok maradni?- néztem rá.

- Elég legyen most már! Olyanok vagyunk mint egy csapat óvodás!- David.
- Legalább valamiben egyet értünk!- vágtam rá, majd bevonultam az egyik szobába, és jól bebasztam az ajtót.

- Na, Miss Picsa megsértődött- Pierre unottan.

- Egyszerűen csak ki van borulva ránk. Adj neki egy kis időt…- Seb véd engem.

- Látod, az idő az, amiből neked sincs sok. Tudod, fogadtunk…- vigyorgott Pierre.

- Dugulj már el!- lett ideges megint Seb. Egyre inkább érezte, hogy hülyeség volt az a fogadás.  

- Mert mi van, ha nem?

- Mondjuk beverem az orrod!?

- Na gyere!- cukkolta őt Pierre, mert nem hitte el, hogy Seb olyan mérges lehet rá, hogy ez tettlegességig fajuljon. Sajna tévedett. Sértegetni kezdték egymást, egyre durvább dolgokat vágtak egymás fejéhez. Lassan már semminek nem volt köze a fogadáshoz, vagy hozzám, vagyis a vita eredeti okához. A vége pedig az lett, hogy egymásnak ugrottak, és elkezdték ütni-verni egymást, ahol érték. A srácok próbálták szétszedni őket, kisebb nagyobb sikerrel, bár azt hiszem, inkább az első, plusz még ők is kaptak párat. A nagy hangzavarra kijöttem én is, hogy mi az ábra.

- Mi a…?!- esett le az állam- ti teljesen megőrültetek?? Fejezzétek be, MOST!- kiabáltam rájuk, mire mindenki annyira meglepődött, hogy abbahagyták- mi a jó francot csináltok???