6. rész.

Másnap megint találkoztunk. Többször voltak pillanatok, amikor zavartan igyekeztünk nem egymásra nézni… de mire visszanéztem rá, újra mosolygott, és ellenállhatatlan volt… nem igazán értettem, hogy mit akar!? Hiszen azt kap meg, akit akar! Én miért kellhetek neki? De lassan már nem is érdekelt, csak vele voltam, és kész… olyan egyszerű volt nem gondolkodni rajta, hogy mi lesz, hanem csak hagyni, hogy sodorjon az ár… „majd lesz valami” alapon.
Minden délutánt együtt töltöttünk, 2 héten keresztül. Sokat beszélgettünk, de inkább csak róla, mert én nem meséltem a múltamról, ő nem erőltette. Mesélt a srácokról, az életértől, a bandáról… mindenről. De nem közeledett felém, csak néha egy-egy futó pillantás, érintés… nem úgy tűnt, hogy bármit is akar.
Egyik nap, megint a parkban üldögéltünk, a próbákról beszélgettünk. Seb meglepőnek találta, hogy jobban érdekel a backstage, mint a csillogó része a sztár-dolognak.
- Te figyelj, szerintem esni fog!- néztem fel az égre hirtelen.
- Tényleg! Baszki… mennyire laksz innen?
- 20 perc.
- Pierre 5 percnyire lakik. Gyere, menjünk be hozzá.
- Nem is tudom…- haboztam.
- Ugyan! Te mondtad, hogy ma szabadnapod van, ráérsz! Megvárjuk, amíg eláll az eső, de ne ázzunk már meg. Nem akarom, hogy megfázz- mosolygott édesen.
- Oké…- egyeztem bele minden meggyőződés nélkül afelől, hogy ez jó ötlet.
Kicsit meglepődtem, mikor Seb kézen fogott, de neki valahogy ez olyan magától értetődő volt, a zavart pillantásomra csak egy mosollyal válaszolt, finoman húzni kezdett, és valami olyasmit motyogott, hogy meg fogunk ázni, ha itt ácsorgunk.
Pierre tényleg nem lakott messze, de az utolsó 50 méteren ránk szakadt az ég…
Első csöngetésre nem volt semmi, Seb jó szorosan magához húzott, hogy beférjünk az eresz alá ketten.
- Istenem, fogadok hogy a tv előtt ül egy üveg sörrel…- bosszankodott Seb, és úgy kezdte el nyomni a csöngőt, mint aki hozzáragadt. Fél perc múlva nyílt az ajtó.
- Mi a lófasz van!?- jött ki Pie, egy szál boxerbe, sörrel a kezében xD
- Neked is szia haver, tudom hogy beengedsz egy fél órára, amíg eláll az eső!- tolta el az ajtóból Pierre-t Seb, és behúzott a lakásba.
- Persze, jön az összes vadbarom?!
- Neem, csak mi.
- Ti?- kérdezett vissza Pierre, miközben bezárta az ajtót, majd felém fordult, és kíváncsian végigmért.
- Pierre - Shirley, Shirley – Pierre- hadarta Seb.
- Titeket meg honnan szalajtottak, úgy néztek ki, mint akik beleestek menet közben egy medencébe! Összevizezitek a szőnyegem!!- Pierre hisztisen.
- Még mindig jobb, mint amikor Jeff részegen ráöntött fél liter sört… na, hozol nekünk száraz ruhát, vagy még csinálod a balhét!?
Erre Pierre még valamit morgott, de eltűnt az emelet felé.
- Nem együtt laktok?- kérdeztem.
- De igen. Csak ma mindenki ment a dolgára, és tudtam, hogy Pierre itthon lesz.
- Aha- közben levettem a sapim, a hajam lehullott (ugye derékig érő szőke hajam van). Az ujjammal áthúztam párszor, hogy nézzen is ki valahogy, ha már a feltűzés szétjött. Seb felé fordultam, hogy kérdezzek valamit, de nem jutottam el odáig, hogy kimondjam. Kerek szemekkel bámult rám, amitől nyugtalan lettem.
- Mi az?- kérdeztem végül.   
- Semmi, csak… semmi- rázta meg a fejét, és ismét mosolygott- megnézem, hogy Pierre belefulladt-e már a gardróbjába, addig érezd magad otthon, a nappali arra-mutatott egy ajtóra, majd elment a másik irányba, feltehetőleg a lépcső felé.
lerúgtam a cipőm, levettem a vizes pulcsimat, és besétáltam a nappaliba.  Az ablakhoz sétáltam, kinn még javában zuhogott. Hirtelen valamit éreztem a lábamnál, majdnem felsikítottam. De aztán konstatáltam, hogy csak egy aranyos kutyus. Leguggoltam hozzá, és megsimogattam.
-… Pierre, nem azért hoztam ide!- hallottam meg az előszobából Seb ingerült, suttogó hangját.
- Oké, én csak felajánlottam.
- Egy ilyen megjegyzés előtte, és halott vagy!
- Vedd már lazára! Csak egy csaj… és különben is, megfekteted, és jöhet a következő.
- Te nem hallottad, amit odafenn mondtam neked!? Vagy csak hülye vagy, és nem fogtad fel?? Ezt most nem akarom elszúrni!
- Ha megdugod, az nem egyenlő azzal, hogy elszúrod.
- Kérlek, ne szólj ma többet hozzám!! Nem érted, te kretén!? Ezt most jól akarom csinálni, rendesen. Ő több nekem…
- Mondj amit akarsz… de úgysem bírod ki szex nélkül!
Seb erre már nem mondott semmit, hallottam a közeledő lépteit, és hamar rájöttem, hogy valami semleges arckifejezést kéne találnom. Kibámultam az ablakon, hogy összeszedhessem a gondolataimat. Kellek neki?
- Shirley!- lépett mögém, én meg összerezzentem- Pierre adott egy tiszta pólót meg boxert, ha száraz cuccot akarsz venni…
- Igen, köszi- vettem el, mert észrevettem, hogy a fogaim is vacognak.
- Fürdő a folyosón a második ajtó balra.
- Levetkőzni nem akarsz segíteni neki?- hallottam távolodóban Pierre hangját, és azt, hogy Seby szidja Pie anyját :D 
Elmentem átöltözni, közben azon gondolkodtam, amit az imént hallottam. Rendesen akarja csinálni? Több vagyok neki? De mit akarhat? Mire elég az a több??
Visszasétáltam közben a srácokhoz a nappaliba.
- Jól áll neked a pólóm- állapította meg Pierre- az én pólóm minden csajnak jól áll… főleg szex után- kacsintott rám. Seb már figyelmeztetett, hogy Pierre ilyen, és hogy nem kell foglalkozni vele, így csak legyintettem, és letelepedtem a fotelnak a karfájára, ahol Seby ült. Éreztem hogy engem néz.
- Mi az?- fordultam oda.
- Azon gondolkodom, miért rejted el mindig a hajad… olyan gyönyörű. Más csajok…
- Ne hasonlíts hozzájuk- vágtam közbe.
- Igazad van- mosolygott- te más vagy…
- Furán, vagy bosszantóan??
- Meglepően :)
- Lehet- vontam vállat.
Kis csend következett, amit a csengő szakított félbe.
- SEEB! Ha már úgy is nálam használod a levegőt, tedd hasznossá magad és nyiss ajtót!- Pie az emeletről. Seb nem válaszolt, csak szem forgatva a bejárati ajtó felé indult.
Kibámultam az ablakon… mit keresek én itt egyáltalán!? Kedvem lett volna felöltözni, fogni a cuccom, és menni… akárhová. Nem akartam Seb közelében lenni… attól féltem, hogy megszokom, hogy ő van nekem. Nem akartam, hiszen mindig is józan gondolkodásom volt… hová vezethet az, ha valakit túlságosan szeretsz?? Előbb vagy utóbb, elveszíted… és mégis! Mi történne, ha ebbe egy kicsit jobban belegabalyodnék…?
Seb lépett be a nappaliba, Jeff-el a nyomában. Visszazökkentem a gondolataim világából.
- Szia Jeff- néztem fel rá.
- Szia… te ki vagy?- kérdezte, és tanácstalanul pislogott rám.
- Ő Shirley- válaszolt Seb szem forgatva, h Jeff fel se ismer.
- De hát a…- Jeff a levegőben hadonászott a feje körül, és látszólag nem tudta magát kifejezni. (azt leszámítva, hogy fogalmam sem volt, mit akar mondani, írtó viccesen nézett ki :D)
- Nem mászkálhatok örökké napszemcsiben, és baseball sapiban- mosolyogtam rá kedvesen.
- Igaz- bólintott bambán, én meg nevetni kezdtem azon, h milyen hülye fejet vág xD
Seb-el elkezdtek beszélgetni, én meg közben a tv-t bámultam, amit Pie hagyott bekapcsolva még.

7. rész.

Seb és Jeff a háttérben beszélgettek, én meg igyekeztem elhessegetni az összes zavarodott gondolatomat, Seb-el, és a szándékaival kapcsolatban…

Majd témára került a mai napunk is, mesélni kezdte h hogy jártunk.
- És te mi sok jót csináltál?- érdeklődött Seb.
- Jót?? Asszem a napom távol áll a jótól…- Jeff.
- Lily (Jeff csaja) ??
- Vele minden rendben- bólintott Jeff- csak haza kellett rohannia, az anyjával volt valami… el is áztam… és ennek tetejében még a tárcámat is ellopták- siránkozott.
- Ellopták a tárcád?- kaptam fel a fejem.
- Igen…- sóhajtott- miért?
- Ismerek valakit, aki…- haboztam, hogy hogyan fejezzem be- talán tud segíteni. Ha megmondod hogy mikor, hol, és milyen volt?
Megnevezte a kávézót, és az időpontot nagyjából, meg hogy hogy nézett ki a tárca.
- Biztos vagy benne?
- Majdnem. Bent még fizettem, majd kiléptem, egy fickó nekem jött, 5 perccel később benyúlok a zsebembe, és semmi sehol…
- Hogy nézett ki a srác?
- Szőke, vékony, kb. velem egy magas…
- Nick…- motyogtam magam elé.
- Tessék?- néztek erre rám kérdőn.
- Semmi- kaptam elő a mobilom, és tárcsázni kezdtem.
- Helló bébi, mond mid van!- szólt bele a kagylóba egy számomra ismerős hang.
- Szia Dylan! Más ügyben kereslek!- álltam fel a kanapéról, és távolabb sétáltam, hogy Jeff és Seb lehetőleg ne hallja, már így is eléggé furán néztek rám- beszéltél ma Nick-el, igaz?
- Igen, jól értesült vagy, mint mindig- vihorászott- de mond, ha nincs semmid nekem (Dylan nagyon ért a dolgokhoz… szinte mindent ő ad el, amit mi összelopkodtunk…), akkor miért kerestél?
- Egy szívesség kéne… hogy nézett ki a tárca, amit Nick hozott?
- De hát honnan tudod, hogy…?
- Az most nem lényeges! Tehát?
- Fekete… iratok vannak benne, valami francia neve van a fickónak, amit lehetetlenség kimondani.
grimaszoltam egyet, hiszen a Jeff nekem nem tűnt kimondhatatlan francia névnek, persze nem tudtam a hivatalos nevét…
még rákérdeztem egy-két dologra, amiből biztosan tudhattam, hogy ez lesz az.
- Dylan…- sóhajtottam- ismersz, és tudod hogy soha nem kérek szívességet…
- Kéne a cucc?- kérdezte, én meg bólintottam, de gyorsan rájöttem hogy nem látja, így helyeseltem- nem tudom édes… Nick meg fog nyúzni ezért!- nevetett- rendben, rendben… most tudom hogy néznél rám, ha nem telefonon beszélnénk! Megkapod…- egyezet bele.
- Isten vagy, köszönöm!- ragyogott fel az arcom.
- 10 perc múlva a parkban… szia kislány!
- Szia- tettem le.
- Mi van?- Jeff értetlenül.
- Semmi nem vész el…- közöltem mosolyogva, és elindultam a fürdő felé, hogy felöltözzek.
- De hát hogyan…!?- jött utánam.

- Ez hosszú!- tértem ki a válasz elől, és az orrára csuktam a fürdő ajtaját. Felöltöztem, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt.
- Mi ez az egész, Shirley?- Seb kérdőn nézett rám.
- Semmi- mosolyogtam ártatlanul- rögtön itt leszek!- indultam kifelé.
- Kivel beszéltél? Honnan tudta, hogy hol van Jeff tárcája?- a hangja gyanakvó, a szemében aggodalom csillogott.
- Nyugi- mondtam lazán.
- Veled megyek!- jelentette ki.
- Nem jössz!- közöltem vele, és leléptem, még mielőtt beleköthetett volna akármibe is. Dylan már várt, hamar elintéztünk mindent, és ment is tovább, a dolgára. És is visszaindultam Jeff-ékhez.
az első csengetésre ajtót nyitottak.
- Tessék Jeff- adtam oda neki, ő meg leesett állal nézett hol rám, hol pedig a tárcájára.
- Hogy szerezted vissza?- ámult Seb is, én meg csak vállat vontam- ismerted…?- kérdezősködött tovább.
- Muszáj faggatózni!?
- Igen, mert aggódom érted… a zsebtolvajok nem éppen a legértékesebb darabjai egy baráti körnek!
Mintha pofon csaptak volna… elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem. Óóó, ha tudná… de ez még nem volt elég. 
- Ezt nem hagyhatom csak úgy… nem is tudom, hogy háláljam meg!- nyitotta ki Jeff a tárcát.
- Már rég kivehettem volna, ha…- legyintettem.
- Több kell?- nézett rám.
- Mi!?- akadtam ki ezen már nagyon- ki mondta, hogy pénz kell?? Elég lett volna egy szimpla köszönöm is, te bunkó!!- sziszegtem indulatosan, és mielőtt pofon vágnám az egyiket is, otthagytam őket.  

Az, hogy dühös voltam, az nem kifejezés… de a pokolba is! Hát mit várhattam volna!? A fejem legszívesebben bele vertem volna a következő oszlopba, annyira dühített, hogy ennyire ostoba voltam… elárultam magam, és Seb nyíltan megmondta a véleményét.
Halványan érzékeltem, hogy Seb utánam jött… de nem akartam beszélni vele. Nem akartam, hogy megtudja, ki vagyok… mert olyasvalaki, mint én, nincs keresnivalója az ő életében. És ez igaz fordítva is. De mit is hittem tulajdonképp?????
Még mindig követett, de esélye sem volt, hiszen ismertem az összes sikátort és mellékutcát… közben az eső is eleredt, amiért kivételesen hálás voltam, mert a ragacsos könnyeket lemosta az arcomról…
észre sem vettem merre tartok, de hirtelen a jelenlegi „otthonom” előtt találtam magam, és Wendy is épp akkor ért haza.
- Szia- köszönt nekem meglepetten- nem dolgozol?
- Szabadnapom van- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, kisebb nagyobb sikerrel, bár érzéseim szerint inkább az első…
- Akkor gyere, vacsizzunk meg valahol!- ajánlotta.
- Most nem…- kotortam a kulcsom után.
- Hát jó… akkor nézzünk meg egy filmet!- a hangja vidáman csengett.
- Fáradt vagyok- hárítottam el ismét.  
- Mi van ma veled? Mostanában annyira kivirultál, többet mosolyogsz, mint az elmúlt 3 évben… mi történik veled?- nézett rám aggodalmasan.
- Bár tudnám…- feleltem tanácstalanul, a kulcs végre elfordult a zárban, és én elmenekülhettem minden elől, ám a könnyek még azelőtt elöntöttek, hogy elértem volna a szobámat, és magamra zárhattam volna az ajtót… elterültem az ágyon, és könnyek közt átkoztam magam, hogy hogy lehetek ennyire ostoba. Nem értettem, hogy mi ütött belém… nem vall rám a naivitás, de mindig is akartam segíteni… de így most, szép kis slamasztikába kerültem, és ezt egyedül a saját hülyeségemnek köszönhetem! Bravó Shirley!- átkoztam magam. Jeff ki tudta volna váltani újra az iratait, a pénz nem úgy vettem észre, hogy különösen számít nekik. Egy baráti vállveregetés bőven megtette volna, hiszen ez lett volna a magától értetődő egy ilyen helyzetben.  
Mindig nehezemre esett elhallgattatni a lelkiismeretemet a „hobbimmal” kapcsolatban… de mi lett volna velem, ha nem teszem meg? Talán már éhen haltam volna, az utcán… ez a gondolat most eléggé hívogató volt. De vajon mi lenne, ha elmondanám az egészet Seb-nek? Nyilván elítélne, és igaza is lenne…
Vajon jár-e második esély? Elmehetnék Torontóba, vagy akárhová, befejezhetném az egyetemet, rendes ember lehetnék, családdal, meg mindennel együtt… család… de tudnék-e olyan ember oldalán élni, aki elől örökre titkolnom kell a múltam? Vagy lenne olyan, aki elfogadná ezt? Kétlem. Elhinné-e, hogy megbántam? Jár bocsánat olyan bűnért, amit el sem akartam követni…?

Ezen járt az agyam egész éjjel, egy szemhunyásnyit sem aludtam… és másnap napközben sem tudtam, így este kimerülten indultam el a Silverbe.