12. rész.

Beültünk mind a nappaliba, és jobb dolgunk nem lévén beraktunk valami szar filmet, de senki nem nézte, szóval…
- Srácoook!! Van egy ötletem!- szólalt meg hirtelen Jeff.
- Mondjad édes!- huppant mellé Chuck.
- Megléphetnénk innen… valami frankó helyen nyaralunk 1-2 hetet, addigra elcsitul itt minden, Pat majd elintézi…
- Már megint itt hagynánk őt a szarban egyedül?- húzta a száját Seb. 
- Ezért fizetjük, nem? Szép kis summát keres, kb. 5 családot is el lehetne tartani abból, amit 2 hetente kap, szóval egy szava sem lehet…- Pierre.
- Mondjuk igaz, feltalálja magát…- Seb.
- Ok, akkor ezt megdumáltuk, megpattanunk!- Dav vigyorog.
- Mit szóltok Mexikóhoz?- Chuck.
- Múltkor voltunk- ingatta a fejét Pierre unottan- menjünk Ausztráliába!
- Te hülye vagy!?- háborodott fel David- de amúgy oké… benne vagyok!- gondolkodott el egy percre.
- Akkor Ausztrália?- nézett körbe Chuck, mire mindenki csak bólogatott.
- Rendben, én intézem a repjegyet, Chuck, foglalj szállást, ti meg menjetek pakolni- intézkedett Jeff.
mindenki szétszéledt, csak Seb meg én maradtunk a nappaliban.
- Akkor én most hazamennék…- mondtam csöndesen- útban a reptér felé ha kiraktok az jó, de mehetek gyalog is, vagy…
- Vagy akár velünk is jöhetnél!- vágott a szavamba, közelebb lépett, és megfogta a kezem.
- Én nem is tudom, ez ilyen utazás sokba kerül, és…
- Ne hülyéskedj!- forgatta a szemét- tudod nagyon jól, hogy nekünk ez semmi.
- Tudom, de nekem nem az… én soha nem- fogadtam el semmit, még akkor sem, amikor létkérdés volt- az ajkamba haraptam a mondat közepén, és nem fejeztem be.
- Oké, tudod mit?- mosolyodott el.
- Alkudozni akarsz?
- Mondjuk… :)
- Na halljam- mosolyodta el.
- Gyere velem, megígérem, hogy felejthetetlen lesz ez a nyaralás! Minden szempontból, nekem elhiheted!- nézett rám az igéző kék szemeivel. Az ajkába harapott, és izgatottan várta a választ. Ahogy nézett rám… nem akartam neki csalódást okozni, de mégsem repülhettem el Ausztráliába.
- Nem mehetek…- ingattam a fejem, és a földet néztem.
- De kérlek…
- Seb, nem. Én sajnálom, de… nem. Ha akarsz, hívj fel mikor hazaérsz majd, vagy nem tudom… de nincs más alternatíva, pont van a dolog végén, részemről.
- Oké, legalább a reptérig kijössz velem?- tudtam hogy rosszul fog esni neki, ha nemet mondok, és ez látszott is rajta.
- Kimegyek- bólogattam.
- Megyek pakolni…- engedte el a kezem, és eltűnt az ajtóban.
Én meg legszívesebben a fejemet a falba vertem volna… de így volt helyes. Így volt helyes…- ezt hajtogattam magamnak, hogy megnyugodjak. Szerintem mondanom sem kell, hogy sikertelenül.
Fél óra múlva előjöttek a srácok, mindenki kész volt.
- Oké, mehetünk!- jelentette be David.
- Hát akkor indulás, mindenki hozza a cuccát, de kussban!- pisszegett Chuck.
Úgy tervezték a srácok, hogy gyalogolunk pár utcányit, és oda hívjuk a taxit, hogy ne legyen feltűnő, mert pár ilyen kisbusza a tv csatornáknak még mindig ott volt a villa előtt.
- Kinél van a kulcs?- nézett körbe Pierre.
- Nem nálam, rám ne nézz!- vont vállat Jeff.
- Seb?
- Jah, nálam…
- Jólvan te nigger, mi meg agyba-főbe keressük!- David röhög.
- Ne mondj ilyeneket Dav, egyrészt, másrészt meg kuss, mert meghallják!- szóltam rá.

A srácok végre bezárták az ajtót, de alig léptünk párat, kivágódott az egyik mikrobusz ajtaja…
- Ott vannak!- kiáltott fel lelkesen a riporter, mire az összes kiugrált a kocsikból, és szedték elő a kamerákat…
- Baszkii! Futás!- vezényelt Jeff. Mivel a kapu kulcsát már elsüllyesztették valamelyik táskába, vissza kellett másszunk :D
- Héé, segítsetek, beakadt a gatyáám!- David vonyít.
- Gyere már, siess!- rántotta meg Chuck, mire átzuhant a kerítésen xD
- Ááá, héé te állat, áuu, akár agyrázkódást is kaphattam volna, most miattad leestem!- állt föl, mi meg mindannyian nevetni kezdtünk.
- Futás, percek kérdése és itt fognak sorakozni!- kapott észbe Jeff, és rohanni kezdtünk, görnyedve a röhögéstől, egészen a kert hátsó végéig.
- Most mi legyen!?- Jeff.
- Mégis mi, fussunk! Kimászunk itt, és ha elég távol értünk, fogunk taxit- Seb.
A srácok beleegyeztek mind, elkezdték a cuccokat átdobálni előre. Azaz csak kezdték volna… nem nagyon tudták, mert nehezek voltak a táskák, meg magas a kerítés, és megunták, hogy szenvedjenek vele.
- Ezekkel úgyse tudunk futni, márpedig ha ránk találnak, muszáj lesz!- Pierre.
- Hagyjuk itt őket a fenébe!- lökte be egy bokor alá a táskáját Seb- tárca, telefon, iratok… nem kell több. Gyere Shirley- húzott, hogy átemeljen, mert itt magasabb volt a kerítés.
majd mind átmásztunk, és a reptér felé vettük az irányt. De aztán hamar futni kezdtünk, mert már paranoiásak voltunk, minden emberkére azt hittük hogy fotós vagy valami… már épp megnyugodtunk volna, mikor a reptérhez értünk, de még csak akkor jött az igazi „izgalom”…
- Akkor, jó utat srácok, én most megyek,…- akartam épp elköszönni.
- Neem, ez nem lehet!- kiáltott fel Seb- gyere! Gyorsan!- rántott magával, és a srácok is rohanni kezdtek a belépőkapuk felé, hogy a tömeg, ami az imént bukkant fel a sarkon, nehogy utolérjen minket. Soha ilyen őrületet nem láttam még. Rajongók, újságírók színes, végeláthatatlan kavalkádja özönlött felénk. Az eddig csendes utca megtelt sikítozással, mindenki ordított, és hatalmas lett a zűrzavar.
- Ok, bent vagyunk, ide elviekben már nem jöhet senki, csak akinek jegye van…- lélegzett fel Chuck.
- Ismét téves feltételezés, futás a géphez!- esett kétségbe Pierre, mert a váróban is páran felfedezték a srácokat, és kezdett odagyűlni a tömeg. Márpedig ha megállnak aláírást osztogatni, lekésik a gépet.
Azt sem tudtam, mi történik, hatalmas volt az összevisszaság. Seb csak húzott magával, és hirtelen azon kaptam magam, hogy egy repülőn ülök, az utaskísérő odajön, hogy már kikapcsolhatjuk a biztonsági öveket, és útban vagyok Ausztrália felé…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.